Szóba állni-megállni

Csapat kapcsolódások újraélesztése - második feltétel

Paul Watzlawick, amerikai pszichológus, a Palo Alto School alap embere volt. Azt tanította, hogy a beszédnek két szintje van, a tartalmi és a kapcsolati, vagyis ugyanolyan fontosságú, amit mondunk, azzal, ahogyan mondjuk. Mert közben zajlik a kapcsolat.

Az én értelmezésemben a kapcsolatot emelheti vagy rongálhatja a beszéd, sőt van egy köztes szint, amikor nem történik semmi a kapcsolattal. Semlegesek maradunk, nem számít a másik ember "milyensége", csak dolgozunk.

A csapatok ma újra rendeződnek.

A vezetők legjobb tudásuk szerint építik újra a csapat terét, struktúráját, új együtt-működési módját.

Nemrég egy coachingban a vezető azt mondta, hogy szinte az egész napja azzal telik, hogy beszélget az emberekkel. Este végzi a saját munkáját. A beszélgetés, az saját munka? - kérdeztem. Igen, persze! - volt a válasz. Örültem, hogy ezt mondja.

Hogy nem sajnálja az időt a beszédre, figyelemre, egy újfajta kapcsolódásra. Hiszen nem tudja ott folytatni ahol a pandémia megállította.

A beszéd, beszélgetés minősége alakítja a kapcsolatunk minőségét.

Viktor Frankl osztrák terapeuta szerint, "Auschwitz után nem prédikálni kell, hanem kötelesség jót mondani, jót akarni, jót cselekedni!"

Vajon ez mit jelenthet egy csapat életében? Mit vár el egy vezetőtől?

Jót mondani - az lehet, a saját érzés, gondolat, tapasztalat megosztása a másik emberrel. Lehet sok új kérdés a másik emberhez. Lehet sok sok új respekt, elismerés a másik emberről, a jelenből, a mostani cselekvésekhez kapcsolódóan. Meglátni és visszajelezni, miben változott erősödött a csapattárs.

Jót akarni - az lehet kifejezése annak, amit szeretnénk egy csapatban megélni, amilyen módon jó volna együttműködni, összekapcsolódni. Lehet egy új megbeszélése annak, milyen normák mentén fogunk újra együtt-működni, együtt-létezni egy csapatban. Mit akarunk közösen?

Jót cselekedni - nekiláthatunk a kapcsolódásoknak. Beléphetünk a másik világába, ráhangolódhatunk arra, hogy kíváncsivá váljunk, hogy érdekeljen minket a másik ember, a kollégánk története. Bátran, jószívvel kérdezni bármiről. Cselekvővé válni a másikért, a kapcsolatunkért. Nekiláthatunk új erőfeszítéseket tenni.

Nekiláthatunk mindannak, amit megbeszélünk.

A vezetőnek és a csapattagoknak újra kell szerződni a kapcsolódásra, az együtt-működés mostani minőségére.

Ahogy írtam a gondolatom, végig többes szám első személyben fogalmaztam.

Team coach vagyok. Ott vagyok a csapatban, támogató, fejlesztő szerepben.

Hatással vagyunk egymásra, én is a csapatra, ők is rám. Nem tudom és nem is akarom hidegen-idegen módon vezetni a coaching munkát.

Alakulunk, fejlődünk személyes szinten is a team coaching munkában, de az én fókuszom a kapcsolatokon van.

Ha a kapcsolatok fejlődnek, növekszik a felelősségünk a másik emberért, a fejlődéséért, a csapat jóllétéért.

Ez az én óriási lehetőségem- feladatom a team coaching folyamatban.

És ez az óriási lehetősége-feladata a csapat vezetőjének.

Mert ezt bármikor elkezdhetjük, folytathatjuk - ha beszélünk. Ha szóba állunk. Ha megállunk.

Mert az az univerzális tudásunk, hogy jobban leszünk, ha együtt vagyunk, nem változott. Sőt.