„Ilyen katartikus élmény munkahelyi környezetben egyszer adódik az ember életében!”

Egy team coaching nap bemutatása

Minden közösség individuumokból tevődik össze, akik kisebb-nagyobb csoportokat formálnak a csapaton belül. Ha a kis csoportok működésében zárlat keletkezik, a nagy egész, a csapat sem működik jól. Akár tetszik, akár nem, minden egyénnek felelőssége van abban, hogyan működik a csapata a mindennapokban. Szép ezt így kimondani, de hogy valósul ez meg a gyakorlatban?

Egy cselekvésorientált team coaching napunkat mutatjuk be: azt, hogyan is tudunk segíteni, hogy a csapattagok kifejezzék, mi okozza a zárlatot, és hogyan tud a csapat és vezetője megoldást találni a zárlat kiküszöbölésére.

Megérkeztünk egy csapathoz, és nem tudtuk, milyen téma fog aznap felszínre kerülni. Nem ismertük még egymást. Dolgoztunk néhányukkal a HR Stage-en, akkor köteleződtek el, hogy többet szeretnének úgy egymással a csapatukon dolgozni, ahogy ezt megtapasztalták. Ennyi előzetes kapcsolódás után nyitott füllel és szívvel figyeltük őket. Elkezdtünk ismerkedni, hangolódni egymásra, a napi munkára. A multiban megszokottól eltérő volt ez a napindítás, meg is jelentek az első hangok a csapatban:

„Ilyen lassan beszélsz? Mi reggel ennél jobban fel vagyunk pörögve.”

„Ennek nincs semmi értelme, de itt vagyok, mert itt kell lennem.”

„Honnan tudjuk, hogy megérkezünk a témához? Ezt csak érezni lehet, elképzelni nem.”

Szkeptikusok mindig lesznek, legalábbis a munkafolyamat elején. A nap végén már nem ezt tapasztaltuk.

A kezdeti távolságtartást, udvariaskodást követően, támogató kérdéseink segítségével kapcsolódtak a csapattagok egymáshoz, a csapathoz, és megérezték, hogy azért, hogy valóban hasznosan töltsék a napot, felelősségük van behozni, hogy mi van a csapat működésével. Felszínre tört egy, a csapat mindennapjaiban megjelenő izgalmas kérdés: ki milyen távol van, milyen távol érzi magát a vezetőtől?

Milyen egyszerű és fontos kérdés, de „ilyenről nem szoktunk a hétköznapi munkavégzés során beszélni”.

Kevés a cselekvésorientált team coaching munkánk során az előre eltervezett mozzanat, kérdés. A csapattagok hozzák a témákat, és döntenek arról, hogy a hatékony működésük szempontjából mi lenne számukra hasznos, mire van szükségük. Mi biztosítjuk, hogy kialakuljon egy olyan tér, amiben biztonságosan tudnak dolgozni magukon.

Így jutottunk el még délelőtt egy igen fontos témához, ami nem más, mint az EGYENLŐTLENSÉG.

Mi is történt a téma megalkotását követően a gyakorlatban, a cselekvésorientált működés során?

A téma gazdája kiült egy székre, szemben a csapattal. Belehelyezkedett abba, hogy a csapatban megjelenő egyenlőtlenség hangján szólal meg innentől, abból a nézőpontból szemléli a helyzetet. A csapattagok kérdeztek tőle, sokat, egyre nehezebbeket. Kérdések és válaszok garmadáján keresztül megtudhatták, milyen is ez az egyenlőtlenség valójában, mi táplálja, mitől vonul vissza, kik a szövetségesei, az ellenségei. A témát hozó helyzete egyre nehezebb volt, de állta a sarat, hisz ez számára rendkívül fontos volt.

A vezető halkan, de határozottan megkérdezte: „Ugye, ez én vagyok?” – majd azonnal hozzátette: „Nagyon hálás vagyok neked, ebből most rengeteget tanulhatok!”.

És ő, aki a széken ült, érezte, tudta, hogy ez bátorítás, semmi következménye nem lesz, és tiszteli, becsüli mindenki a bátorságát.

Ezt követően abban támogattuk a csapatot, hogy megjelenítsék a többi erőt is, ami a csapat mindennapjaiban kapcsolatba került az egyenlőtlenséggel: így hangot kapott a párbeszéd, a bizalom és a nyitottság is. Kialakult egy beszélgetés, megismerték ezeknek az erőknek a dinamikáját.

Fontos felismerések születtek a tekintetben, hogy a párbeszéd mennyit tud segíteni abban, hogy az egyenlőtlenség validálva legyen. Igen, igen, ez nem félreértés. Az egyenlőtlenségnek egy csapat életében lehet létjogosultsága, nem feltétlenül az az ideálisnak tűnő állapot a cél, hogy eltűnjön a csapat életéből. Egyértelmű, hogy van egyenlőtlenség, hiszen más a kapcsolódás egy 20 éves munkakapcsolatban, mint egy frissben, más egy vezetőtárssal, mint egy gyakornokkal, és más azzal, aki benne van az éppen aktuális, priorizált munkában, mint azzal, aki most háttérmunkát végez. Ugyanakkor, ha van párbeszéd, ha odafigyelünk a bizalomra és megőrizzük a nyitottságunkat, az egyenlőtlenség nem okoz zárlatot, nem akadályozza a csapatot.

Ritkán van egy csapatnak lehetősége olyan helyzetbe kerülni, ami nem munka, nem buli, hanem egy biztonságos térben való beszélgetés, cselekvő megformálása a kapcsolódásaiknak. A cselekvésorientált működés ezt teszi lehetővé a résztvevők számára. Ilyenkor nem az a cél, hogy okosat mondjanak: ennek a munkának az egyharmada beszéd, egyharmada érzés és egyharmada cselekvés.

Ez az egyik legcélravezetőbb módja annak, hogy ne csak azzal legyünk tisztában, hogy éppen miben vagyunk benne (pl. egyenlőtlenség), hanem azzal is, hogy hogyan állítjuk elő ezt a helyzetet (pl. nem osztunk meg információt), és hogy mit tehetünk azért, hogy ez másként legyen (nyitottság, párbeszéd, kommunikáció).

A hangsúly a cselekvésen van. Segíteni, bátorítani, motiválni a csapattagokat, hogy ráérezzenek, mit tudnak tenni annak érdekében, hogy más legyen a munkahelyi kapcsolódás.

„Ilyen katartikus élmény munkahelyi környezetben egyszer adódik az ember életében!” – hangzott el a visszajelző körben a vezető részéről. A kezdeti szkepticizmus megszűnt a csapat részéről is. „Ez hasznosabb volt, mint gondoltam.”; „Megérkeztünk, tényleg.”; „Ilyet miért nem tudunk mi magunk?” - hangzott el a záró körben.

A csapat megtapasztalta, milyen fontos, hogy a mindennapi munka mellett a maguk működéséről is legyen lehetőségük biztonságos térben gondolkozni, ami valódi kihatással lesz majd a munkájukra.

Vezetőjük, Mihályi Gábor a következő gondolatokat osztotta meg velünk: "A leírtakhoz részemről három dolgot fűznék hozzá. Elsőként azt, hogy a módszer működik. Lehet a kezdetekkor kicsit csikorog, de amikor életre kell, beszippantja az embert. Másodszor: ahhoz, hogy jól működjön, kell egy kis idealizmus. Hinni kell az emberekben, bíznunk kell egymásban. A harmadik pont éppen ebből adódik: kellő körültekintéssel kell megközelíteni az össze nézőpontot, mert a gyakorlattal nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. Ha valamin változtatni lehetne, akkor talán ez volna az egyetlen dolog, amire jobban figyelnék: mindkét oldal érvelésének több helyet adnék. Hosszú idő eltelt már a leírtak óta, de átolvasva a történéseket, még mindig van tanulsága az ott elhangzottaknak.”

A coachingban a társam Szalay Zsolt Watson Coach volt.